„Velünk az Isten!” (Mt 1,23)

Minden évben figyelemmel hallgatjuk Lukács evangéliumából a Jézus Krisztus születéséről szóló beszámolót. Az esemény hangulata és mélysége olyannyira magával ragad bennünket, hogy a megígért új idők kezdeténél érezzük magunkat. A karácsonyi hangulatban az embert nemcsak a maga törékenységében vagy nyomorúságában látjuk és szemléljük, hanem talán jobban, mint máskor, észrevesszük saját életünkben is a bennünket megérintő isteni fényt, amikor az angyalok társaságában felfedezzük Isten teremtményének igazi vonásait: a gyengédséget, a közelséget és a szerethetőséget.

Az emberi lét és együttérzés kietlen pusztasága, ahogyan ezt Mária és József is megtapasztalta Betlehemben, elegendő, sőt alkalmas volt arra, hogy a sötétségben fény szülessen, és vonzóvá, befogadóvá tegye környezetét. Egyszerű pásztorok érkeznek elsőként ebbe az új világba, hogy megtapasztalják az új idők jeleit, hisz minden jel arra mutat, hogy „Velünk az Isten!”. Így lesz Betlehem egy új jövő kezdete és meghatározója. Nem egy befejezés, hanem új indulás, egy új szövetség és egy új lehetőség ma is, minden olyan ember számára, aki életének igazi célját keresi. (Böcskei László nagyváradi megyés püspök nyomán)

Forrás: Böcskei László megyés püspök karácsonyi üzenete (2018)

Pasztorok_koszontese-2019nov

 

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.