Nagyböjt 4. vasárnapja

“Látóvá” vagy elvakulttá válni?

Sok rövidlátó tapasztalja, hogy élete delelőjén túljutva javulni kezd a látása, akár a szemüveget is elhagyhatja. Ugyanakkor fájó emberi tapasztalat, hogy a félelmek, a rettegés beszűkíti látásunkat, ítélkezővé, csőlátásúvá válunk vagy egyesen elvakulttá. Ezek szerint válhatunk látóvá és elvakulttá is?

Nagyböjt negyedik vasárnapja az Öröm Vasárnapja a római katolikus liturgiában. Ha beleszagolunk a levegőbe, a tavasz hírnökei köszönnek ránk virágillatban, madárdalban, kék égben. Igazi Öröm-Vasárnap fogad a természetben bennünket. Idén azonban szomorú szentmisétlen ez a vasárnap: nem vehetem a cipőm, az ünneplő ruhám, a felöltőm, hogy elinduljak a templomba, hogy találkozzam a barátaimmal, a templomba járó családokkal, akikkel sokszor csak itt találkozom, hiszen mindenki rohan, munkába jár, intézi a dolgait, de eleddig ilyenkor megálltunk egy kis időre, és megörültünk együtt az Istennek.

Most azonban kimozdít bennünket a járvány megszokott ünneplésünkből, és meghív, hogy elvakultságainktól megszabadulva látókká váljunk, miközben János evangéliumának 9. fejezetéről elmélkedünk.

A vakon született ember meggyógyításának története talán már az evangéliumba kerülésekor a keresztség szentségének fölvételét volt hivatott megvilágítani. Amikor János megírta az evangéliumát, már javában zajlottak a viták a zsidósággal, akik nem akarták elfogadni a Jézusról szóló tanítást, és kizárták a kereszténnyé lett zsidókat a zsinagóga közösségéből.

A történet egy fiatalemberről szól, akit Jézus meglátott koldulni az út mentén. Jézus nyilván megállt vele beszélgetni, hiszen kiderül, hogy vakon született, ezért kényszerül koldulásra. Jézus épp a Templomból jött tanítványaival, ahol a zsidó vezetőkkel folytatott vitáról menekülnie kellett, mert ellenfelei már épp megkövezni akarták. Talán ezért is tudott oly mélyen azonosulni ezzel az elhagyatott emberrel. A tanítványok a vakot a zsidó elképzelések alapján bűnösnek gondolják, csak abban bizonytalanok, hogy ő vagy szülei miatt sújtotta őt a vakság csapása.

Jézust azonban nem érdeklik ezek a fölösleges okoskodások, hanem ismét az alkalmat látja, hogy az Istenhez kapcsolódjunk. Akármi történik velünk, egy okkal több, hogy Istent bizalommal megszólítsuk.

Jézus a vakot korabeli gyógymóddal, nyállal sarat készítve és a beteg testrészre téve gyógyítja meg. Képzeljük el, hogy a vaknak milyen fontos volt, hogy érezhette Jézus tenyerének melegét, ujjainak határozott mozdulatait az arcán. Jézus konkrét segítséget adott neki, hogy áttörje vaksága falait, és látóvá váljon. János evangéliuma a sár szó helyett a teremtéstörténetből ismert agyag kifejezést használja, ezzel tudatosan szembesít minden megkeresztelt embert és keresztségre készülőt, hogy “porból vétettünk”, és minden gyengeségünk, botlásunk, bűnünk bűnre hajló embervoltunk része, és Isten után kiált, mert rászorulunk a megmentésére Annak, aki magára vette emberi természetünket, és Szabadítónkká, Orvosunkká vált.

A sarat a Siloe tavában kellett a vaknak lemosnia. A tavat egy a dávidi városon kívül fakadó forrásnak az asszír ostrom elől 533 méter hosszú alagúton “átküldött” vize táplálta. A vak fiút Jézus kezének érintése változásra bátorította, az agyag saját gyengeségét juttatta az eszébe, az “átküldött” víz pedig Isten küldötte iránti teljes bizalomra és örömteli engedelmességre indította. Mindez megnyitotta szemét.

Elsőként egyszerű emberekkel találkozik a már látó fiatal, szomszédaival, ismerőseivel. Maga is küldötté válik: tanúságot kell tennie, mi történt vele, hogyan változott meg az élete. És ezt ő készségesen megteszi. Egyszerűen jólesik neki elmondani, hogy milyen jót tett vele az az ember, akit Jézusnak hívnak.

A nagy eseményt azonban újra el kell mondania a vezető embereknek is, akik már nem örülnek vele együtt. Meg nem értésbe ütközik. A jelenlévők közül némelyeket csak az érdekel, hogy Jézus szombaton tiltott munkát végzett. Mások felismerik Jézusban az “idők jeleit”, a vakon született pedig a vezetők előtt “az ellentmondás jele lett”, és neki kellett a köztük keletkezett vitát tanúságával eldöntenie. És ebben a meghasonlott, ellenséges környezetben felismeri, hogy az a Jézus nevű ember próféta. Ahogy előző vasárnap a szamariai asszony, úgy most a vakon született is eljut a Jézussal való találkozásában odáig, hogy miután újra és újra végigmondja, hogyan találkozott azzal, aki látóvá tette, meglátja Jézusban azt, aki egyértelműen Istenre mutat.

Ezután a fiatalember egyre nagyobb gyűlöletet tapasztal maga körül, amely a félelemtől megbénult szüleit is eltávolítja tőle, őt magát pedig kirekeszti a zsinagógából. Vádaskodás, támadás, elhagyatás éri, és mindez felerősíti benne, hogy új élet kezdődött el számára Isten és az ő Küldötte körül. A meg nem értés, a kitaszítottság megvilágosította most már nemcsak testét, hanem lelkét is. És ekkor az az ember, akit Jézusnak neveznek, akiben felismerte Isten prófétáját, megkeresi őt, a Templom(á)ból Elűzött a Templomból kitaszítottat, és feltárja neki mély közösségüket egymással és Istennel: Ő valóban az Istentől jött Emberfia, aki azért jött, hogy látóvá tegye azokat, akik felismerik saját vakságukat, és rábízzák magukat a mélységeket átlátó Istenre.

A keresztségre készülőkkel együtt mi is újra jártuk János evangélista keresztségi oktatását. Számba vehettük gyengeségeinket, vakságainkat. Rábízhattuk magunkat a Küldöttre. Szembesülhettünk mostani elvakultságainkkal is, megszokásaink hamis biztonságával. Mennyivel nehezebb leülni otthon, és osztatlan szívvel részt venni a szentmisén a képernyőn keresztül úgy, hogy közben ne főzzek, ne vegyem fel a telefont, ne nézzek az órámra. Mennyivel nehezebb felhívni az ismerősöket otthonról, és beszédtémát találni közös élmények nélkül. Ezek a mi elvakultságaink. Lehet, hogy az egyébként jó szokásaink miatt olykor szem elől tévesztjük Krisztust? Pedig eredendően Őt kerestük… Lehet, hogy Sámuel prófétához hasonlóan Izáj fiainak daliás termete alapján tudni véltük, hogy mi az Isten akarata? Ám Isten a szívet nézi, nem a külsőt.

Karantén, “Maradj otthon!-kampány, óvintézkedések közepette is ragaszkodunk a Jézustól kapott látásunkhoz, megvalljuk, hogy Ő az Élet prófétája, imádjuk az interneten keresztül sugárzott szentségimádáson az Élet Kenyerét, az Emberfiát, akivel a vakon születetthez hasonlóan már mi is találkoztunk. Fogadjuk szívünkbe Pál apostol szavait: “Ti, akik egykor sötétség voltatok, most világosság vagytok az Úrban. Éljetek hát úgy, mint a fény fiai! A világosság gyümölcse csupa jóság, igazság, egyenesség. Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében.” Amen.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.