Hétfő, nagyböjti idő, 4. hét

János evangéliumában Jézus sikeres tanítóútjai Jeruzsálemhez, Júdeához kötődnek, de közvetlenül a ma hallott rész előtt Jézus a szamariai Szikárban is követőkre talál. Ezután tér haza Galileába, ahol bár szívesen fogadják, csak mint egy csodarabbit, hírességet akarják látni. Így jut el Kánába, ahol első csodáját tette. Jézus szomorú földieinek felületessége miatt, de a kafarnaumi tisztviselő rácáfol a többiekre: harminc kilométert gyalogolt előkelő ember létére csak azért, hogy a galileai áccsal beszéljen, és elmondja neki bénító aggódását fiáért. És amikor az a körülállók szemébe nézve hiába keres hitet és bizalmat, ő Küriosznak, élet s halál Urának mondja, és mély bizalommal befogadja a gyógyító szavakat: “Fiad él.” Késő este ér haza megtéve visszafele is a harminc kilométert, eléje siető szolgáinak szavát megrendüléssel fogadja: amit Jézus a szívébe öntött, reményt, a jézusi teremtő szót a valóság visszahngozza: “Fiad él.” Vajon hányszor mondta el az úton a jézusi szavakat? És vajon hányszor mondta el azután? Csak később döbbent rá, hogy Jézus azt is mondta: “Menj csak!”, és ő szinte öntudatlanul ezt tette: ment a fiához, a feleségéhez, szolgáihoz, rokonaihoz: ment és elmondta, hogy a mindenség teremtő Urával találkozott, aki nem csodarabbi, hanem Küriosz a legteljesebb értelemben: maga az Isten.
A királyi tisztviselőben megszületik az Izajás próféta jövendölte új ég és új föld, a remény városa, Isten birodalma, a szív Királyának uralma, ahol minden boldogan él. Kána látta Jézus első csodáját, a messiási uralom meghirdetését, és második csodáját, a teremtő szó éltető terjedését.
Vajon én el merem mondani nyomorom az élet Urának? Rábízom a titkaimat, gyengeségeimet, aggódásaimat? És engedem-e, hogy életre keltsen?

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.