Szerda, nagyböjti idő, 4. hét

“Nem kérek jelet és nem kísértem az Urat.” – mondja a király. “Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” – mondja Mária. És te mit mondasz? Vajon te mit mondasz a tékozló Atyaistennek, aki az atyai ház kapujánál ül, és amint meglát, rohanni kezd feléd, hogy átöleljen? Te mit mondasz az Istennek, aki be akar költözni Hozzád, a szívedbe, és Veled akar tölteni egy kis időt? Vajon te beengeded-e őt a napjaidba, engeded-e, hogy megszólaljon, jelet adjon? Engeded-e, hogy csodát műveljen veled?
Esetleg félsz, hogy azután minden más lesz? Mert Isten esetleg megmutatja, hogy olyasmire vagy képes, ami kényelmetlen, nemszeretem munka, és amit eddig más csinált meg helyetted? Vagy olyat kér tőled, ami mindig is bosszantott? Lehet, hogy azt kéri tőled Isten, hogy szeresd meg az otthonod? Lehet, hogy arra hív, hogy próbáld megkülönböztetni a madarak hangját ablakon keresztül? Lehet, hogy arra bátorít, hogy vedd elő édesanyád horgolni valóját, és fejezd be utolsó, félbehagyott munkáját?
Ja, hogy te eddig nem szerettél egy helyben ülni… Ja, hogy eddig mindig szólt nálad a Kossuth Rádió… Ja, hogy te soha semmit sem horgoltál még, és nem ismered az öltéseket sem… Mária sem ismerte, amire igent mondott, csak azt, Akinek igent mondott. És ez Neki/Neked elég.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.