Csütörtök, nagyböjti idő, 4. hét

Nem is értjük, hogyan lehetséges, hogy Izrael, miután megkötötte Istennel a szövetséget, vezetői látták Isten dicsőségét, hogyan voltak képesek aranyborjút önteni, míg Mózes a hegyen átvette a két kőtáblát, és azt mondani, hogy az vezette ki őket Egyiptomból?
Nem értjük, pedig ismerős élmény. Március 15-én egy szív és egy lélek volt a pesti polgárság, haladó nemesség és értelmiség. Aztán eltelt egy hét, két hét, és belvillongások osztották meg őket, hogy a király vajon megtartja-e szavát. Jelasics aztán eldöntötte a vitát.
Tán tíz napja sincs, hogy sokan közülünk – betartva a kormány kérését – nem hagyjuk el otthonainkat, és bevásárlásainkat gyerekeinkre bíztuk, akik csak védőfelszerelésben látogatnak meg minket. Lám, már kezd megkopni a lelkesedésünk, nem találjuk fel magunkat egykönnyen, nehezen szánunk időt imádságra, elcsendesedésre, unatkozunk.
Vajon nekünk is kell egy Jelasics, egy bekövetkező, megrendítő katasztrófa, hogy összeszedjük magunkat, és értékes napokat éljünk bezártságunkban is?
Az aranyborjú azért kérszült, mert Izrael nem tudta kivárni, míg Isten cselekszik. Ma azt mondanánk, azon bosszakonkodtak az izraeliták, hogy nincs liszt vagy a kedvenc öblítőszerük a boltban, vagy azon, hogy lassú a net, vagy azon, hogy elmarad a heti kártyapari-összejövetel.
Pedig Isten cselekedett volna addig is, míg Mózes visszaér a hegyről, mint ahogy cselekszik a karanténban is, ha odafigyelnek rá. Jézus a mai evangélium elején négy tanúságtételről beszél, amelyek igazolják Isten cselekvését benne. Az első Keresztelő Szent János tanúságtétele, amelyet ugyan meghallgattak az izraeliták, de nem vették komolyan. A második az Atya ereje, amely megmutatkozott Jézus tetteiben, sokan azonban ezeket is kimagyarázták. A harmadik a Szentírás, amelyben ha Jézus szavainak, tetteinek értelmét kutatjuk, újra és újra megerősítésekre bukkanunk, feltéve, ha a Jézus iránti őszinte csodálattal tanulmányozzuk. A negyedik az Atya tanúsága az emberek szívében, amely láthatatlan vonzással köti őket Krisztushoz. Persze, ha valaki elhessegeti magától ezt a szelíd vonzást, akkor hiába tudja Jézus, hogy ez a tanúság igaz; épp az nem hallgatja meg, akinek pedig szól a tanúság.
Szerencse, hogy mi hallgathatjuk a virtuális szentmisékben is Keresztelő János szavát: Íme, az Isten Báránya! Milyen jó, hogy bennünket is gyógyítanak Jézus csodatettei, melyeket az Atya erejében végbevisz. Mekkora ajándék, hogy olvashatjuk a Bibliát Jézus Atyára függesztett, hálás tekintetével. És micsoda különleges ajándék, hogy megérezhetjük szívünkben az Atya vonzását Jézus felé a Lélek erejében.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.