Hétfő, nagyböjti idő, 5. hét

Az igenaptár hibásan adja az evangéliumot: János evangélista 8. fejezeténe első 11 verse a napi szakasz.

Ma két kiszolgáltatott nő áll előttünk és Jézus előtt. Mindkettőt házasságtörésen érték. Zsuzsanna történetében Dániel próféta a szabadító, az evangéliumban Jézus. Dániel az igazságos ítélkezésre hív bennünket, Jézus az irgalomra. Mindkét esetben rögtönítélő bíróság alakul az összesereglett emberekből, mindkét esetben Isten az ő prófétája és Fia által kivezeti az embereket a feltüzelt, haragos állapotukból, és ők végül lecsillapodnak, és méltó ítéletet hoznak. A két nő megmenekül, és az ártatlanság útján lépdel tovább. Mintegy újjászülettek; de nemcsak ők, hanem a körülöttük élők is. Ők is újjászülettek. Haragvó, ítélkező emberekből figyelmes, együttérző emberré váltak. Kiléptek a tömegből, és arcuk lett; krisztusi arcuk. Szexualitásunk ösztönvilágunk hatalmas energiaraktára. Vannak, akik hétlakatra zárják ezt a raktárt, hogy teljes sötétség boruljon rá. Mert haragszanak a férjükre. Vagy elveszítették állásukat, és önértékelésük romokban. Vagy függőségek rabjaként nem találják az utat. Mások folyamatos tüzijátékban élnek, és mindig az élvezetet keresik a testben saját magukon és másoknál is. A szexualitás mindegyikőjükből agresszivitást vált ki. Köveket ragadnak: ezek lehetnek pletykálkodó szavak, gúnyos szavak, illetlen, vágyakozó szavak és tekintetek. És ahogy Zsuzsanna ártatlan volt, a házasságtörő asszony nem, nekik is mindegy, hogy a másik boldog életet él vagy sem. Egy biztos, hogy boldogtalannak akarják őket látni, ha már egyszer maguk is azok. Isten ebből a dühből, marakodó ítélkezésből meg tud szabadítani.
Jézus nemcsak a házasságtörő asszonynak kegyelmezett meg, hanem a tömegnek is. Egyesek szerint az ő bűneiket írta a homokba. A mieinket. Hogy nem tudok kipréselni magamból egy kedves szót, mialatt a kedvenc sorozatom megy. Hogy a párom figyelmetlenségét személyes sértésnek veszem. Hogy csak a céljaim számítanak, és nem engedem magam bepillantani a vágyaim raktárába, mert hajt a becsvágy. Hogy minden erőmmel a kellemes élet megteremtésére összpontosítok. Mindez agressziót szül, mert kizártam igyekezetemből Istent, akinek arca van, és minden embert, akiknek pedig szintén arcuk van. Észre sem veszem, és már nekem sincs arcom.
Isten azonban kinyitja az energiaraktáramat, megtanít nem pazarolni belőle, hanem az éltető kapcsolataimat átizzítani odaadással, szolgálással. Lehajolok a másikhoz, hogy szolgáljam őt. Észreveszek az arcán egy apró maszatot, és letörlöm. És megrendülve veszem észre a rám tekintő, szerető szempárt. Megtapasztalom, hogy nekem is arcom van, amint letörli róla a szemem sarkából patakzó könnyeket.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.