Nagyszombati vigília – A “Nincs tovább.” mögött

Igenaptár-napi olvasmányok

A “Nincs tovább.” mögött
42. zsoltár

Amikor a vizet kereső szarvas eljut a kiszáradt patakmederbe, és rúgja patájával, de az csak porzik: akkor nincs tovább. Csak áll a tehetetlen állat, és bőg szomjúságában. A zsoltáros a nagyszombati vigília-szertartáson a szentlecke előtti zsoltárban a forrás után sóvárgó szarvasgím képével ezt a “Nincs tovább”-élményt idézi föl, amikor mindent megtettünk, amikor minden óvintézkedést betartottunk, és a baj mégis egyre közeleg.
A zsoltárosnak egyetlen épkézláb ötlete van ebben a helyzetben: emlékezni Isten dicső tetteire, és Isten dicséretének felemelő, közös nagy élményére. Olofsson Placid atya a tíz évi Gulágon töltött rabság egyik nagy felfedezésének tartotta, hogy rájött, ha valaki lelkileg összeomlott, akkor össze kellett üljön a barakk, és elmondatták a megtört emberrel, hogy otthon mit és hogyan dolgozott. Arra szorították, hogy emlékezzen. Emlékezzen Isten nagy tetteire, emlékezzen, mindarra, amit otthon alkotott Isten segítségével.
Ilyenkor a “Nincs tovább.” mögött felsejlett egy új látóhatár, amelyet csak ő láthatott a lelkében. Placid atya tapasztalatai szerint az emlékező lenyugodott, kitisztult az agya, és tovább dolgozott, és a legtöbbjük végül hazakerült. Mert fel tudták idézni, hogy mi mindent cselekedett az Isten már eddig is velük közösen, amitől szebb lett a világ.
Életem legnehezebb napjain egészen elveszhet az ösvény, elsötétedhet minden, és ott bőgök szomjasan a rég üres patakmederben. Ilyenkor emlékeznem kell: Ő és én mindig is összetartoztunk. És akkor a “Nincs tovább.” mögött valaki megfogja a kezem.
Isten és Te: Te mire emlékezel?

szarvas_forras-2020apr

A képen a római Szent Kelemen bazilika apszismozaikjának egyik szarvasa látható.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.