Húsvétvasárnap – Cukorgyöngy és szórócukor (118. zsoltár)

Cukorgyöngy és szórócukor
118. zsoltár

Minden kamrában és speizban találni egy-egy olyan kis tasak kelléket főzéshez-sütéshez, amit már évek óta őrzünk, mert amihez vettük annak idején, ahhoz végül nem volt rá szükség, és felhasználására azóta nem volt alkalom. Ilyen tasak lehet az apró kék, piros, arany vagy ezüst színű cukorgolyócskák/szívek/csillagok válogatása, amely azt várja, hogy újra gyerekzsúr legyen, amelyre tortát készít a háziasszony, mert ezek az aprójószágok a tortán mutatnak igazán.
Elképzelhetjük, ha szólni tudnának ezek a cukor-csecsebecsék, hogy kérnék-követelnék nap mint nap, hogy legyen végre torta, amin csilloghatnak, ragyoghatnak.
A teremtés díszeként ilyen az ember is. Akkor mutat jól, akkor van elemében, ha a Teremtő munkatársaként szebbé, értékesebbé teheti a világot és benne a saját életét. Számunkra az élet egyetlen szülinapi torta, amelyhez Valakit összezúztak, megőröltek, meggyúrtak, megsütöttek, de Aki legyőzte a neki szánt halált, és olyan el nem múló életre kelt, amelybe mi is bekapcsolódhatunk, mindegyikőnk a maga képességei szerint. Ő a szegletkő, a mi tortánk, akihez kapcsolódhatunk. Íme, megjött, itt van, jelen van, s bennünk ott a túlcsoduló hála – ez a torta krémje, ami egymáshoz ragasztja a hatalmas tortát és az aprócska cukordíszeket. Ez a hála, öröm, szerelmes boldogság a mi ragaszkodásunk Hozzá, mert nélküle jelentéktelen, íztelen, kemény cukorreszelék vagyunk csupán, CSAK VELE lehetünk azzá, akinek teremtett bennünket. “Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatos a mi szemünkben.”
Te hogyan díszíted a TORTÁT?

barany

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.