Csütörtök, húsvéti idő, 2. hét – Víz a mélyből (33. zsoltár)

Igenaptár-napi olvasmányok

Víz a mélyből
(33.zsoltár)

A mélyről felhúzott víz hűsít, frissít. A mélyről felemelt ember bízik és ragaszkodik. “Ízleljétek és lássátok, milyen” ez a Víz! Lám, “boldog az az ember, aki őbenne bízik.”
Mi a titka az Istenbe vetett bizalomnak? Az, hogy a szívem mélyében tudom csak kiépíteni. Hogyan jutok a szívem mélyébe? Úgy, hogy bemegyek a legbelsőbb szobájába a belső várkastélyomnak, lemegyek az alapfalakig, képzeletben visszabontom az egész életemet, amit fölépítettem, és gyámoltalan, éppen fürdetett, pucér kisbabaként fölelevenítem, hogy alapjában véve milyen kiszolgáltatott is vagyok, milyen kicsiny, milyen szegény. “A szegény az Úrhoz kiáltott, és az Úr meghallgatta őt.”
Mindent szerethetek, amit az Úr ad, de nem külön önmagában. Akkor ugyanis elaprózódom, beleveszek a teendőkbe, mindenkinek meg akarok felelni, és nem tudom, éppen milyen vágyam teljesítéséért kepesszek. Mindent csak az Úrhoz való alázatos ragaszkodásomban szerethetek. Minden nap a mélyről felemelt ember bizalmával és szerénységével tekintek a vágyaimra. Biztos ítélettel tudok az egyikre igent, a másikra nemet mondani. És nem érzem kisemmizve magam. Tudok nemet mondani, tudok elengedni, mert tudom, hogy semmi vagyok. Istentől szeretett, csodálatos semmiség. Mert amit a mélyből húznak fel, az hűsít, frissít. “Közel van az Úr azokhoz, akik töredelmes szívűek, és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.”

Próbálj ma valamit elengedni, könnyű, hálás szívvel!

kut

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.