Kedd, húsvéti idő, 4. hét – Biztonságban vagy? (evangélium)

Igenaptár – napi olvasmányok
Biztonságban vagy?
(Jn 10,22-30)

Mindannyian szeretnénk biztonságot. Törekvéseink nagy része ebből a vágyból fakad. Vágytak rá a Jézust kérdezgető zsidók is.

Az evengélista az ünnep említésével időbeli keretet ad a történetnek és talán szimbólumot is lát benne. A templomszentelés ünnepén arra emlékeztek, hogy Makkabeus Júdás Kr.e. 165-ben a szírektől megszentségtelenített templomot megtisztította és felszentelte. Amikor a téli hidegre hivatkozik jellemzi azt a fagyos légkört amivel a zsidók körülveszik Jézust. A közelebbi helyszín pedig Salamon csarnoka, ahol az Apostolok Cselekedetei szerint a későbbi Jeruzsálemi keresztények összejöttek imádkozni.

Az ószövetségi kultusz helyén Jézus már az új alapokra utal. Nem a törvény, nem az áldozat ad biztonságot, hanem a belé vetett hit. Jézus azt akarja, hogy meghalljuk hangját. Kivárja az időt, amikor beléphet életünkbe, hogy a Pásztor a rá bízott juhok biztonságát adhassa. A juhok biztonságának nem az erős akol, vagy más, jó körülmények az alapja, hanem, hogy a Pásztorra vannak bízva.

Te, kire bíztad magad? Biztonságban vagy?

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.