Húsvét 5. vasárnapja – Ne légy nyugtalan! (evangélium)

Igenaptár – napi olvasmányok
Ne légy nyugtalan!
(Jn 14,1-12)

János evangélista az utolsó vacsorából a lábmosást és a búcsúbeszédet közli. A lábmosás a tettleges szeretetre való felhívás, a búcsúbeszéd pedig Jézus személyének-, életének a titkába vezet be.  A búcsúbeszéd különlegessége, hogy Jézus életének a titkát a Szentháromság titkán keresztül, az Atyával és a Szentlélekkel való kapcsolatán keresztül ismerjük meg.

Jézus és ügye körül már feszült a helyzet. Nyilván érzik ezt a tanítványok is.  És Jézus a legjobb pillanatban mondja: „Ne legyen nyugtalan a szívetek” (Jn 14,1). Életünk legdrámaibb, legbizonytalanabb vagy legkétségbeesettebb pillanataiban nem tanácsra, nem konkrét tevékenységre van szükségünk, hanem csak arra, hogy valaki azt mondja: „nyugi….minden rendben lesz!”

A tanítványok már tudják, hogy hamarosan önállóan kell folytatniuk… egyedül kell továbbvinni az ügyet amire mindent feltettek. És nyilván érzik azt, hogy milyen kevesek ehhez. Hányszor érzem én is, hogy milyen kevés vagyok Isten ügyéhez, hogy jobban rászorulok a megváltásra, mint akikhez el kéne vinnem, de Jézus első szava mindig ez: „Ne legyen nyugtalan a szíved!” – És nem azért ne, mert minden szuper lesz, hanem azért mert veled vagyok… és akkor jó lesz!

1280x1280ige

Kép forrása: https://www.bible.com/hu/verse-of-the-day/JHN.14.1/35897?version=84

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.