Péntek, húsvéti idő, 5. hét – Megkönnyebbülés

Igenaptár – napi olvasmányok
Megkönnyebbülés

Az apostoli zsinat mégsem tette kötelezővé a számtalan zsidó vallási előírást – köztük a férfiak körülmetélkedését – a nem zsidó származású keresztényeknek. Pedig egymásnak feszültek az indulatok, érvek és ellenérvek. Mert mindkét álláspont logikus volt, mindenkinek igaza volt, de megkönnyebbülést jelentett, hogy a kereszténység nem a hagyományok, szokások megtartását, hanem egymás tisztelettel, szeretettel való baráttá fogadását tartotta fontosnak. “Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak titeket,” mondja Jézus.
Katolikusként rengeteg szokás vesz körül bennünket, amelyek feladata, hogy segítsenek rendezetté, kiszámíthatóvá tenni ezt a bizonytalan, gyorsan változó világot. A hangsúly azonban ma is inkább egymás befogadásán van. Tisztelettel, szeretettel barátként befogadom a szívembe a másikat. Engedem, hogy ami vele történik, velem történjen, mert átélem szívének rezdülését, hogy ő se legyen egyedül a világban, hanem tapasztalja meg Krisztus körül az Atya házának békés szeretetét. “Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást.”

Megkönnyebbülés. Ennyi az egész kereszténység? Igen. Ma kit fogadsz be a szívedbe?

a_megkonnyebbult

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.