Szombat, húsvéti idő, 5. hét – A tisztiszolga (100. zsoltár)

Igenaptár – napi olvasmányok
A tisztiszolga
(100. zsoltár)

Más néven csicskás, mindenes, aki a tiszt csizmáját suvickolja. A mi nagy önérzetünket sérti, hogy mások sáros csizmáját húzogassuk, tisztogassuk. Pedig csak az a kérdés, ki az a másik? Ki az, akiért az életemet kockáztatom? Mert lehet, hogy valaki olyan, aki – amikor nem kellek neki – átlép rajtam, és vissza se néz. Lehet, hogy ilyet könnyebben elképzelünk, mert ez ismerős magatartás: bennünk van irmagja. De lehet, hogy olyan valakinek vagyunk a szolgája, aki mint a kafarnaumi százados, a legjobb Orvost hozatja, amikor bajban vagyunk, de lehet, hogy maga az Orvos, akit szolgálunk. Vajon mi a jobb, ha hozzám hasonló, botcsinálta katonák között kell szembenéznem a halállal, vagy egy gyakorlott kardforgató oldalán, aki emellett még talán kiváló Orvos is, és még ki tudja, mi mindedhez ért?
A zsoltáros tudja, hogy akit szolgál: a minden; egyszerűen az Úr. A közelében akar maradni. Örömét abban leli, ha szolgálja Őt, hogy segíti a munkájában, amivel csak tudja. Számára a közellét Hozzá: biztonság és élet. Mindenestől Tőle akar függni, mert Vele van értelme az életének: irgalommal, jósággal telnek be napjai, és ez Őbelőle fakad. Végtelenül hálás és boldog. Valahol tudja, hogy ez örökké tart. »Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.«

Uram, ma én sem tágítok mellőled.

atisztiszolga

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.