Szerda, húsvéti idő, 6. hét – Kiugrott a gombóc a fazékból

Igenaptár – napi olvasmányok
Kiugrott a gombóc a fazékból

“Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni.” Jézus mondása arra világít rá, mennyire nehezen tudjuk meghallgatni, befogadni egymást.
Ahogy Pál apostolt Athén főterén szívesen hallgatták egészen addig, amíg a görögök által keleti képzelgésnek tartott feltámadásról nem kezdett el beszélni, és akkor mintha besokalltak volna, és gúnyolódva ott hagyták, úgy sokszor mi sem tudjuk elviselni egymás mondandóját.
Ahogy a lábasból kifut a tej vagy a forrásban lévő víz a gombóccal, úgy válunk türelmetlenné a másikkal szemben, ha nem tudja kimondani elsőre, mi bántja. Ilyenkor aztán felfortyanunk, ingerült megjegyzést teszünk, vagy épp gúnyosan odaszúrunk egy mondatot, ahogy azt Pállal tették egyes athéni férfiak az Aeropáguszon.
Pedig milyen nehéz néha elmondani a bajunkat, a véleményünket, főleg nézeteltérés esetén. Hát még Jézusnak milyen nehéz volt elmondani az elmondhatatlant, a mennyei Atya szeretetének elsöprő erejét.
Gondoljunk csak bele: Pál apostol próbálkozása után több száz év telt el, mire kialakult a görög nyelvben és gondolkodásban az a szó- és fogalomkincs, amivel ki lehet fejezni Jézus istenségét, emberségét, a Szentháromság mibenlétét, a feltámadás döntő mozzanatát.
Nekem pedig nincs több száz évem, hogy Jézust befogadjam teljesen; lehet hogy csak a mai nap. Ezért nem tudóskodom, hogy így kell mondani, meg úgy, hanem rábízom magam “az igazság Lelkére, ő elvezet majd a teljes igazságra.”

Határozd el, hogy ha ma nehéz lesz valakit meghallgatni, akkor nem mérgelődni kezdesz, hanem a Szentlélek költögette bizalmadra figyelsz, és megpróbálsz abból a bizalomból a meghallgatáshoz erőt meríteni.

agomboc

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.