Péntek, húsvéti idő, 6. hét – Kincs a szemétben

Igenaptár – napi olvasmányok
Kincs a szemétben

Egyik kidobta, a másik visszahozta. Hányszor küzdünk gyűjtögető családtagjainkkal, hogy ne rakosgasson el már mindenféle kacatot azzal, hogy jó lesz az még valamire. Múlt vasárnap láttam egy gyönyörű kézmosó tálat és kancsót. Gyönyörű, százhúsz éves darab lehetett egy szekrény tetején ízlésesen elhelyezve. Rengeteg darabból ragasztották nagy gonddal össze. Használni már nem lehetett, de megőrizték. Talán családi emlék, mint a rokka volt nagyanyám konyhaszekrénye tetején, ami nővéremé lett örökségként.
Vajon milyen érzés lehetett Pál apostolnak, a zsidó törvény buzgó követőjének, amikor Korintusban zsidó testvérei “egy akarattal rátámadtak”, és elítélését kérték? Vagy amint Lisztrában megkövezték, Filippiben börtönbe vetették, Jeruzsálemben megostorozták? Összetörték és szemétnek tekintették, kidobták.
Tárgyakat kell ugyan selejtezni, de egymást? Vajon engem néztek már levegőnek? Vajon énrám panaszkodtak már, hogy nem vettem észre valakit? Miért nem látjuk meg a kincset a másikban? Miért dobok ki valakit/ miért dobnak ki engem? Mennyire tudok kinccsé lenni a másik számára, vagy éppen csak teher vagyok?
Pál apostol nem volt egyszerű ember. Szenvedélyes volt, jól odamondott Péternek is egyszer. Mégis mély és sűrű figyelemmel vett körül mindenkit, akivel találkozott, akkor is, ha nagyon különbözőek voltak. Mindenkivel talált hangot, mindenkiben látta a kincset. Ez az, amit elkeseredett ellenfelei nem tudtak neki megbocsátani, ez az, ami miatt egészen krisztusivá vált, saját szavaival “új emberré”. “Bizony… mondom nektek, hogy ti sírtok majd…, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul,” mert ha összetörtök is, Isten szemében akkor is megismételhetetlen, örök kincs vagytok.

akincsaszemetben

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.