CSALÁD-ÜNNEP, 2. ÉVAD

Különleges havi találkozásaink elsősorban a plébánia családjait hívják, hogy találkozzanak egymással és más templomba járókkal. Ezen a hétvégén mindannyian egyetlen, közös szentmisén ünnepeljük Krisztust, aki egyetlen családba gyűjt bennünket.

Ráadásul közösen készülünk rá beszélgetéssel, játékkal. Külön készülnek az elsőáldozásra, bérmálásra jelentkező alsósok/felsősök, külön a felnőttek. A felnőttek idén „Jézus útja, avagy a hit zarándokútja az Újszövetségben” témát járják körül.

A kisgyermekes szülőknek és a szentségfelkészítőkre jelentkezett diákok szüleinek azt javasoljuk, hogy a felnőtteknek szervezett beszélgetésre üljenek be, mi pedig a mellettük lévő teremben megpróbálunk egy rögtönzött játszóházat tartani ez idő alatt a kicsiknek.

Újdonság!!! Offline-network (=ami valóban összeköt!) játékklub indul idén Család-Ünnepeinken minden szeptember 27-én elsőáldozó diákunknak!

Minden gyermeket hívunk a ministráns-foglalkozásra a szentmise előtt, hogy közösen felkészülve, élményszerű módon bekapcsolódhassanak a szentmisébe.

A templomba járóknak javasoljuk, hogy próbálják ki a szentórát és a közös beszélgetést is, hogy egyaránt növekedni tudjanak a megszentelt imaformákban, és hitünk titkainak megismerésében.

A Család-Ünnepről részletesen itt olvashat.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.