Évközi 25. Vasárnap – Égi vattacukor

Az igehelyek itt elérhetők.

Te nem szerettél volna a felhőkbe legalább egyszer beleharapni? Na ne már… emlékezz vissza… hanyatt fekszel a fűben, és nézed, ahogy azok a vattacukor formájú pamacsok száguldanak az ég egyik végéből a másikba… egyszerűen megkívánta őket a gyerekforma ember, és csak nyújtogatta a nyakát, hátha egyet elér.
Én bizony azóta is nyújtogatom a nyakam, mint a kislibák, hogy elérjem az égi vattacukrokat, a pályát, ahol az angyalok szállnak, a magasságot, ahol Isten gondolatai érthetővé válnak.
Szeretem nézni az eget. Akkor valahogy más távlatokat látok magam körül is. Persze, a munka idejében gürizek. Amit éppen csinálok, arra koncentrálok. De tudom, nemcsak a fizettségért hajtok. Szeretek a felhők közül a munkámra nézni, madártávlatból. Jó látni olyankor, hogy más a dolgok helyiértéke: értékes, becses vagyok Atyám szemében, aki gyönyörködik bennem, és ez minden fizettségnél többet ér: ez maga az örök élet.
Nem csoda, ha Pál e kettő között vívódik, mint mondja: “szeretnék elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez mindennél jobb lenne, tiértetek viszont szükségesebb, hogy… maradjak.”
Olyan jó, hogy az Isten, aki tudja, hogy “a ti gondolataitok nem az én gondolataim”, tanít bennünket az Ő szabadságával látni magunkat, látni azt, amit csinálunk, és nem hasonlítgatni magunkat a másikhoz, hanem együtt örülni az Úr közelségének mindazokkal, akikkel szőlőjében dolgozhatunk, “mert Ő nagylelkű a megbocsátásban!”

Ízlik az égi vattacukor?

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.