Évközi 29. Vasárnap – Szemed íriszén tükröződöm én

elmélkedés a vasárnapi szentírási szakaszokhoz

Ákos szerelmes dala, az Írisz elgondolkodtat.
Vajon ki tükörződik a szememben?
Nyilván az, akire ránézek.
De ki a legnagyobb a tükröződések közül?
Nyilván az, akihez közel megyek.
De ki az, aki nem csak a felszínén, hanem a tekintetem mélyén is ott van, egyetlenként, végső megnyugvásként?
Tényleg, kire is nézek rá, kihez is megyek közel?
Tényleg, mi minden tükröződik a szememben?
Hogyan kerül az elfoszló tükörképek közé rémület, szorongás, ádáz gyűlölet, szenvedély, féltés, aggódás, közöny?
Vajon ragaszkodom-e ezekhez a múló tükörképekhez, vagy MÁShoz ragaszkodom, MÁShoz megyek közel? Őhozzá, aki egészen MÁS.
Aki kegyelem és békesség mindannak, aki Krisztusban él (vö. 1Tessz 1,1).

Vajon kinek a képét hordom, kinek a képe tart fogva, ki határoz meg? A hatalomé? A médiáé? A munkámé? A szerelmesemé? Isten vajon hanyadik nálam a sorban…

“Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” (Mt 22,21)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.