Mindenszentek ünnepe – Homlokomon a jel

,,Ne ártsatok a földnek és a tengernek, sem a fáknak, amíg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!’’

elmélkedés a vasárnapi szentírási szakaszokhoz

Most, hogy elindult a lázmérés az iskolákban, a munkahelyeken, felértékelődött a homlokunk. Egyébként szeretünk megfeledkezni róla. Igazgatjuk a hajunkat, behúzzuk a hasunkat, védjük a széltől fülünket, nyakunkat, de a homlokunkról mintha megfeledkeznénk. Jól el van az magában, elég nagy már, viseljen gondot magára. De most, hogy lázmérésre használjuk, jobban a figyelem középpontjába került. Más kultúrákban a homlokdísz a fejdíszhez illeszkedően hangsúlyos szerepet kap az elegancia és a méltóság kifejezésében.

A Jelenések könyvében a száznegyvennégyezret is a homlokukon jelölték meg a megváltásra, egy eltakarhatatlan, eltörölhetetlen jellel Krisztushoz kapcsolva őket.

Bennünket is homlokunkon jelöltek meg az üdvösség krizmájával keresztelésünkkor, bérmálásunkkor. Homlokunkra hamvazószerdán hamut hintünk, súlyos betegeink iszonyattól verítékező homlokát a betegek kenetével simítjuk végig.

Mert mi döntöttünk. Krisztus jelét viseljük. A bizalom jelét, az önmagán túlmutató élet jelét. A szeretet jelét, amely boldog akkor is, amikor sír, akkor is, amikor szorongatják, akkor is, amikor szidalmazzák. Boldog, amikor a háborúkban a béke oldalán áll, és nem a béke nevében háborúzók mellett. Nem azért boldog, mert megtapossák, mert terrorizálják, mert kivégzik, hanem azért boldog, mert van, Aki fölemeli és magához öleli őt. Az Ő jelét viseljük, a Felkentét, a Krisztusét. Boldogok vagyunk, mert “Isten fiainak neveznek [minket], és azok is vagyunk.”

Mi jár a fejedben? Mi ütközik ki a homlokodon? A szíveddel kihez tartozol?

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.