Évközi 32. Vasárnap – Gondolsz rám?

elmélkedés a vasárnapi szentírási szakaszokhoz

Micsoda megtiszteltetés! Meghívást kaptunk, az egész csapat, a lakodalmára! És ruhát varrat nekünk, szombaton megyek én is ruhát próbálni a varrónőhöz. Ez aztán a buli!
Eljött a nagy nap. Már reggel finomságokkal vártak bennünket. Mindenki jókedvű, az idő is gyönyörű. Aztán elment a Nagy Ővel fényképeszkedni.

Onnan egy órát késtek. Már kezdtünk éhesek lenni, pedig még csak ezután jöttek a szertartások. Kezdett elfogyni a türelmünk. Azazhogy néhányunknak. A többiek örültek egymásnak, nem zavartatták magukat. Azt mondták, belefér, elvégre is: ünnepelni jöttünk, nem? De nekem elromlott a kedvem végleg, elfogyott a türelmem, egyre rosszabbul éreztem magam. A vacsorán az ajándék átadása után egy erőltetett mosollyal elbúcsúztam. Nem értettem, hogyan tudtak a többiek a megvárakoztatáson túllépni, hogyhogy nem zavarta őket.

Néhány hónap múlva találkoztam egyikükkel, aki ott maradt. Mondta, sajnálja, hogy elmentem, pedig olyan jó volt: reggelig tartott a lagzi. Mesélte, hogy a meghívó kézhez vételétől készültek néhányan a lagzi estéjére, számos vidám pillanatot szereztek az ünneplő családnak, és persze Nekik kettőjüknek. Persze, őt is zavarta, hogy a fényképeszkedős késés miatt néhány dolog kimaradt, de ő akkor csak azt látta, hogy Ők milyen boldogok, s ez őt is boldoggá tette. Még akkor is ragyogott a tekintete, ahogy ott nekem mesélt.

Ez elgondolkoztatott. Hogy nekem eszembe sem jutott, hogy ez a nap nem rólam, hanem róluk szólt. Ez nem az én bulim volt, hanem az Övék. Én pedig nem tudtam nekik örülni, önző voltam, és csak dúltam-fúltam. Nem vártam az esküvőt, nem készültem rá; így nem csoda, hogy elfogyott a munícióm. És elszégyelltem magam.

Nem szeretnék az életem végén is így járni. Nem akarom, hogy kifogyjon a lámpásomból az öröm olaja. Már most elkezdek örülni Neki, hogy gyűljenek azok az olajcseppek tartalékban. Nehogy kialudjon a lámpásom, és sötétségbe zárkózzon a szívem a felismerhetetlenségig, és amikor a szemembe néz, azt mondja nekem: nem ismerlek téged. Már most elkezdek gondolni Rá, és befogadni az Ő örömét.

Te gondolsz Rá?

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.