Advent I. Vasárnapja – Felnőtt lettél? Nem függsz senkitől?

elmélkedés a vasárnapi szentírási szakaszokhoz

Sokat küzdöttem a magam igazáért. Sokat fáradtam, hogy bizonyítsak. Én akartam elérni, én akartam felmutatni valamit. Én egyedül, a magam erejéből. Sokszor sikerült. Sokszor nem.

Aztán elmentek, elernyedtek, leváltak utamról azok, akik akkor körülvettek. “Elhervadtak mindnyájan, mint a falevél”, akit elsodor a szél. Bennem ekkor felmerült, vajon mire mentem a magam igazával? Vajon ki mindenkinek bizonyítottam már? Elértem, felmutattam, és? … Belefáradtam a nagy függetlenségbe. Elernyedtem a nagy szabadságharcban én is, mint a falevél, akit elsodor a szél. Felnőtt lettem, de most újra függni akarok. Rügy akarok lenni és bimbó, aki nem a maga igazát ontja, hanem a fáét, amelyhez tartozik.

Hozzád tartozom Atyám. “Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.” Hozzád tartozom Atyám, és Benned tartozom mindazokhoz, akiknek bizonyítottam, akik előtt elértem és felmutattam bármit. Nem újat, nem mást, nem többet vágyom, hanem mélyebbet: “mindenben gazdagok lettetek őbenne, minden igében és minden ismeretben.” Te vagy a plusz dimenzó, a mélysége életemnek.
Most elkezdem az utat befelé, a Te mélységed felé.

Lelépek a felszínességem vásznáról, és elindulok a mélységesen szép, tartalmas dimenzió felfedezésére, amelyben minden ismerős, de sokkal szebb, mint amit ismertem belőle eddig. Éberség, kitartás, küzdés kell itt is: hogy találkozzam Veled, Istenem. Veled, aki gyermekként, Fiúként beletestesültél az életembe, hogy megtaníts viszonozni a szereteted. Veled, aki Lélekként megpezsdíted a vért az ereimben, hogy vágyakozzam utánad. Veled, akihez tartozom, Uram, Atyám.

Rügy vagy vagy falevél?

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.