Szent Család Vasárnapja – Kagylóhéjjal kimerni a tenger vizét

elmélkedés a vasárnapi szentírási szakaszokhoz

Szent Ágoston egy történet szerint elmereng a kagylóhéjjal a parti föveny gödrébe a tengert átmerő gyermeken. Ez Isten lehetetlen vállalkozásának a metafórája, amellyel végtelen szeretetet oltott a cseppnyi emberi szívbe. Hogyan fér bele? Nem tudjuk. Mikorra fér bele? Nem tudjuk. Tudjuk azonban, hogy alkalmassá tette e cseppnyi szívet szeretete befogadására.

Ez a záloga esélyünknek, hogy képesek vagyunk éltető, önnön magát elajándékozó szeretetkapcsolatokra. Ha nem lennénk alkalmasak rá, nem is vágynánk rá. A gender-ideológia nem akarja látni ezt az elajándékozott, önmagát túlszárnyaló és beteljesülő létet. Ezért támadja a férfivá érett fiú és a nőiessé nőtt leány örök szerelmére épülő családot. Azt akarják, hogy féljünk kimondani, hogy a férfi egyszerre király, harcos, próféta és költő, a nő királyné, anya, tündér és szűz. Azt akarják, hogy ne álmodjunk, mert tudják, ha nem álmodunk, álmaink nem válnak valóra.

Istennek legyen hála, vannak álmaink. Mindegyikőnk hősies életre hivatott. Szeretetkapcsolatainkban megfeszülünk, meghalunk és feltámadunk minden nap. Nem pocsékoljuk az időt, hanem a családjainknak ajándékozzuk. Nem kellemes életet akarunk élni, hanem egymást boldoggá tenni. Gyermekeink nem kijátszanak bennünket egymás ellen, nem versengünk a kegyeikért, hanem összekötnek bennünket, és együtt gyönyörködünk bennük.

Nekifekszünk minden nap kimerni kagylóval a tengert, mert tudjuk, hogy nem az számít, mikorra végzünk átmerésével, hanem hogy a kagyló és a gödör is telve van friss, életadó vízzel. A mi kezünkben családjaink jelene van, és – Istené a dicsőség! – a jelenben összpontosul a múlt minden tapasztalata, a jövő minden ígérete.

És Isten benne van a jelenünkben, abban, ahogy megfogjuk egymás kezét, ahogy odabújunk egymáshoz. Isten összeköt. Végeredményben az Ő családja vagyunk. Jászla körüli szent Család.

Fogod a kezét?

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.