Vízkereszt – “fölötted ott ragyog az Úr”

elmélkedés a vízkereszti szentírási szakaszokhoz

Mindig szerettem a puha babatakarót végigsimítani. Én éreztem magam biztonságban, amikor az édesanya fürdetés után puha flanel takaróba bugyoláltan fölkapta nevető babáját, és magához ölelte. Nem a takaró számított a babának, hanem az édesanya hangja, illata, de a takaró közvetítette azt. A biztonságérzethez számomra ma is hozzátartozik a takaró puha ölelése.

Persze, a biztonságérzet sok más összetevőből áll össze, ami mindenkinek kicsit más és más. Mégis, mindenkinek van egy “takarója”, ami megjeleníti Isten gondoskodását. A betlehemi csillag is erről szól: Isten rám borítja az ég puha paplanját, a csillogó csillagfényben bátorítón rám mosolyog, és vezet. Egészen szabadon.

Igaz, ez a csillagtakaró kihívás is, mert nem simíthatjuk végig; legföljebb a szemünkkel. Úgy vesz körül, hogy szabadon hagy. Újra és újra döntenem kell mellette. Távoli a csillag, de közeli az Úr. Ő közel van csillaghoz, emberhez egyaránt. A csillag fénye hidegen hunyorít, mégis melegséggel tölt el. Ismeretlen utakon biztonságban járhatok a fényénél. A betlehemi csillag is meghagyja a szabadságom: mehetek a magam esze után, igaz, akkor Heródes palotájába jutok. Ugyanakkor minden éjjel felkel, és engedi, hogy újra rábízzam magam, és vigyen a Megváltó elé.

Mi GPS-koordinátákra bízzuk magunkat, és a rádió szól a kocsinkban: biztonságérzetünket magunknak teremtjük. Mégis nagy szükségünk van időnként vállalni a kalandot, és kikapcsolni GPS-t, rádiót, ha nem akarunk unos untalan Heródes palotájában kilyukadni. Tanulnunk kell az emberi mankóktól elszakadni, hogy Isten szabadságában éljünk, és tudjuk csak Őrá bízni magunkat. Ilyenkor válunk felnőtté. Atyánkkal kezdünk ekkor szótlan párbeszédet, és rászorítjuk magunkat, hogy csak az Ő fényével megelégedjünk. Ezzel a messzi, hidegen, bátortalanul hunyorgó fénnyel, mégis nagy puha paplannal. Isten szabadsága férfivá és nővé érlel mindegyikőnket, miközben gyermekeként kényeztet: “fölötted ott ragyog az Úr”.

Jártál már a határban a nyári éjszakában, ahol csak a csillagok és a hold világított? Milyen érzés volt kilépni a megszokott biztonságból? Sikerült benne maradni akár virradatig ebben a másfajta, távoli-közeli biztonságban? Van kedved hozzá?

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.