Urunk megkeresztelkedése – Bőség, ínség

elmélkedés a Urunk megkeresztelkedésének szentírási szakaszaihoz

Most, amikor bőszen iparkodik mindenki leadni a karácsonykor felszedett kilókat, talán felszisszenünk Trito-Izajásnak felszólításán, hogy együnk egy jót, és élvezzük a zsíros falatokat. És akkor már minden bizonnyal azt is nehéz összeadnunk, hogy utána miért kerülünk szembe a sáskát pirítgató pusztai emberrel, Keresztelő Jánossal. Fogyókúrázunk, sportolunk, jó-jó, de azért sáskát mégse…

Az emberiség nagy része sosem élt és ma sem él hozzánk hasonló jólétben. Afréka doktornő tavasszal arról mesélt a rádióban, hogy a családanyák azzal töltik napjaikat a sokmilliós afrikai megapoliszokban, hogy sorban állnak, megpróbálnak fölhajtani egy-egy napra elegendő rizst valahol a városban, ahol éppen kapni.

Ők értik az összefüggést Trito-Izajás bővelkedése és Keresztelő szűkölködése között: ahol az Úr, ott a bőség. “Jöjjetek hozzám, hallgassatok ide, s akkor élni fog lelketek!… Mert amint lehull az eső és a hó az égből, és nem tér oda vissza, hanem megitatja a földet, … úgy lesz az én igém is, mely számból kijön: nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem megteszi, amit akarok, és véghezviszi, amiért küldtem.”

A bőség nem kényszeres túlevés, pótcselekvés, karácsonyi trakta. A bőség az ínség után, a végigkínlódott napi fáradalmak és éhkopp után a család együttes öröme a jóllakás asztalánál, a napi történetek megosztásának vacsoráján, Krisztus szavának kisimító, gyógyító, szomjoltó hallgatásán.

A bőség a Vele-lét gyönyöréből fakad, az ínség az utána való vágyakozásból. Mindkettő Hozzá kapcsol, vonz Felé. Ő pedig eljön, hogy ínségre/megtisztulásra, bőségre/ünnepre hívjon, megtanítva minket, hogyan tudjuk egymás szükségét csillapítva, az Atya bő lakomájához kísérni egymást. Bőség, ínség – Velünk az Úr.

Hallgasd Őt, hogy az Ő reményével, az Ő örömével teljék meg ínséged, bőséged!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.