Évközi 4. Vasárnap – Osztatlan szívvel

elmélkedés az Évközi 4. Vasárnap szentírási szakaszaihoz

Úszni kora reggel a még üres Balatonban. Elsőként csobbanni az uszoda sportmedencéjébe. Felfutni a kilátóhoz és szétnézni. Kimenni az erkélyre napfelkeltét nézni. Mindenkinek vannak ilyen szent pillanatai, amikor átéli a békét, a teremtés szépségét és egységét. Azt, hogy “minden rendben”. Ilyenkor osztatlan a szív, megbizonyosodik arról, hogy körülöleli őt a Gondviselő, Mindenható, Egy Isten.

Aztán vannak hektikus napok, napszakok, melyek “össze-vissza rángatnak”. Ezeken hangoskodva lüktetnek a fejünkben a gondolatok: “Mi közünk hozzá?”, “Elegem van az egészből!”, “Ezt is nekem kell csinálni.” Bosszankodás, elkereseredett düh, kétségbeesett magány kergetőznek ilyenkor bennünk, és mire rendet teszünk úgy ahogy az érzések, gondolatok, feladatok között, kimerülten, elhasználtan, üres fejjel baktatunk haza, és csak az kívánjuk, bárcsak ne szólna ma már hozzánk senki. Bezárkózunk a magányunkba, sorozatot nézünk, vagy a telefonunkat babráljuk. Aztán kialusszuk magunkat, újra bízunk és újra remélünk, aztán újra szertefoszlik megint minden. Lehangoló mókuskerék.

Ezen a vasárnapon Jézus berobban Kafarnaumba, hogy szétrepessze ezt az idegőrlő mókuskereket. A Mózes által megígért prófétaként hatalommal tanít, “nem úgy, mint az írástudók”. Feltárja Isten szavát, Ő maga a Szó, akit, ha hallgatunk, magával ragad minket. Hogy ne arra gondoljunk, hogyan tetsszünk a világnak. Ne azon rágódjunk fejfájósan, hogyan feleljünk meg feladatoknak, hangulatoknak, elvárásoknak. Ne eméssze fel minden energiánkat a szívet megosztó, szétcincáló, rendetlen vágyakozás. Hanem osztatlan szívvel beletegyük minden feladatba, érzésbe és gondolatba az Úrba vetett hitünket, bizalmunkat. A csipetnyi sót, amitől egészségessé lesz bennünk minden. Hogy végre “osztatlan szívvel” az Úrban élhessünk.

Találkozz Vele, és vidd magaddal a szívedben osztatlanul!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.