Nagyböjt I. Vasárnapja – Mi van a pocsolyában?

elmélkedés Nagyböjt I. Vasárnapjának szentírási szakaszaihoz

Te mit látsz benne? Bosszúság? Borongós idő? Kerülgetni való rossz? Olyan érdekes, hogy mi mit látunk benne, és mit lát egy kisgyerek. Számára a pocsolya játék, nagy, vizes szórakozás, úgy, mint az esti fürdés. Meg egy egész világ tele tükröződéssel.

Hogy lehet, hogy a gyermek ennyi mindent lát egy pocsolyában? Egyszerű – belenéz. Nemcsak véletlenül, futólag, hanem hosszan, gyönyörködve. Ahogy Isten néz ránk, a gyermekeire. Isten is belenéz a pocsolyánkba, észreveszi könnyeink, fejfájásunk, kimerültségünk, unalmunk felhőit, és látja ezek előtt-mögött-között a szivárványt. Mert ránk néz. Nemcsak véletlenül, futólag, hanem hosszan, gyönyörködve. És eszébe jut – rólunk – velünk kötött szövetsége, és ez megmelengeti a szívét.

“Krisztus meghalt… [értünk] a bűnösökért, hogy minket Istenhez vezessen… életre támadt a Lélek szerint, [mert] Benne ment el, hogy a megváltást hirdesse azoknak a lelkeknek, akik a börtönben voltak.” (vö. 1Pét 3,18-19) Érdekes, hogy ami másoknak sivatag, az Jézus körül Éden-kertté változik: legyőzi benne a sátánt, a vadállatok szelíd bárányként veszik körül, és az angyalok szolgálnak Neki. Érdekes, hogy Jézus ennyi mindent lát a sivatagban, a mi aszfalt-sivatagunkban, a kék bolygón, amit az idők kezdetén Éden-kertnek teremtett a Atyával, és ami most is azzá válik Körülötte.

A gyerekek még látják az Édent, mert szabadok a Lélekben, de Ő azért jött, hogy Te is lásd, megváltva vágyaid börtönéből, szabadulj, lásd, érezd, hogy körülvesz az élet, az Éden. Hogy szivárvány ül a felhőkön. Igen, felhők is vannak, de az élet nem a felhőkről szól, még csak nem is a szivárványról, hanem hogy látsz, ahogy Krisztus, és hagyod, hogy “Istenhez vezessen”. Most mit látsz?

Mi van a pocsolyában?

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.