Pünkösdvasárnap – Zrínyi kirohanása

elmélkedés Pünkösdvasárnap szentírási szakaszaihoz

1566. szeptember 7-én Szigetvár ostroma a végéhez ért. A török pattantyúsok lángba borították a belső vár épületeit is, a védők maradéka Zrínyi Miklós bán vezetésével az utolszor elsütött ágyú kartácsa által megtisztított hídon belerohant az ostromlók tömegébe. Sziget Oroszlánja éltében s holtában is vele maradt a muzulmán túlerő ellen küzdő, közép-európai keresztény népekkel, szeretett horvátjaival, hű magyarjaival. Vezényszava nem az “Előre!” volt, hanem az “Utánam!”. Krisztus-arcú hős.

Sziget Oroszlánja meghalt, de a horvát kereszténység ma is él, mint ahogy a magyar is. Júda Oroszlánja szelíd Bárányként meghalt, de övéi, akik “mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtek”, mindnyájan élnek. Mert ahogy “Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járunk.” (Róm 6,4) Zrínyi nem példaképe volt katonáinak, hanem életben maradásuk záloga. Krisztus sem csodarabbi, mester, tanító számunkra, hanem életben maradásunk záloga. És bár ellenségei kioltották az Ő életét is, végtelen szeretetével legyőzte a halált, nemcsak az övét, hanem mindnyájunkét, akiket “egy Lélek itatott át”.

Zrínyi várában – mint a Magyar Királyság végváraiban mindenütt – soknyelvű népek szolgáltak a Krisztus oltalmába ajánlott családjuk, földjük, országuk védelmében. Megértették egymást, mert egy akarat járta át őket: megmaradni egy erőszakosan hódító ideológia ellenében. A “Lélek megnyilvánulásait” figyelő, soknyelvű nép is megérti egymást, mert egy akarat járja át őket: megmaradni az erőszakosan hódító keleti és nyugati ideológiák ellenében. “Hogyan halljuk… [hát] mindannyian a saját nyelvünket… mi, pártusok, médek, elamiták, Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és a Cirene körüli Líbia részeinek lakói, a Rómából való jövevények, zsidók, prozeliták, krétaiak és arabok? [Úgy, hogy] halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.” Isten dicsérete az a közös nyelv, amely testvérré tesz bennünket.

Zrínyi meghalt, a Magyar Királyság hatalmas területeket vesztett, de aznap sátrában Szulejmán is meghalt, és halálával a hódítás lendülete megtörött. Igaz, még százhúsz évig három részre szakadt az ország, rengeteg vér folyt, a fél ország elnéptelenedett, Erdély és a Magyar Királyság úniójára pedig 1848 tavaszáig várni kellett. Krisztus meghalt, a kereszténység azóta is üldöztetésből üldöztetésbe kerül, ma éppen nyugati liberális érdekcsoportok és keletről érkező iszlamisták erőszakosságától szenved, de Krisztus mégis él, és azt suttogja szívünkbe: “A világon nyomorúságtok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,33)

Pünkösd Lelke hősöket terem, akik Istent, az Atyát dicsérik, és akik Krisztus arcává lesznek ebben a világban, hogy gyógyítsanak, tanítsanak, szeressenek, ahogy Jézus tette velük az Atya küldetésében. A kereszténység nem sikertörténet, hősei meghaltak mind. 2020-ban naponta tizenhárom keresztényt öltek meg hitükért. Ők a mi hőseink, többek, mint példaképek, velünk élő szentek, akik tovább lehelik ránk Krisztus Lelkét és erejét, és nem halnak meg már soha.

Te mit mondasz: “előre” vagy “utánam”? Leszel Te is Krisztus-arcú Zrínyi, aki mindhalálig övéivel marad?

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.