Évközi 15. Vasárnap – Számháború

elmélkedés az Évközi 15. Vasárnap szentírási szakaszaihoz

Szemüveges gyerekként mindig hamar kiestem a számháborúban, mert mire kibetűztem egy-egy ellenséges számsort valakinek a fején, már leolvasták az enyémet. Mégis vonzott és vonz a mai napig ez a játék, ahol kettesével összállva tankba vagy ketten-hárman egymást fedezve lehet igazán előrejutni, és ahol szükség van a személyes bátorságra és gyorsaságra, hogy fedezék nélkül, védtelenül szembeszállva az ellenséggel, sokszor önmagunk feláldozása árán begyűjtsük a legnagyobb trófeákat az ellenség soraiból, akik a legnagyobb veszélyt jelentik csapattársainkra.

Aki számháborúzik, igazi csapatjátékosként küzd: célja nem feltétlen az, hogy ő életben maradjon, hanem hogy a csapata nyerjen. Túllép önmagán, és attól boldog, hogy a játék elérte célját, és hogy a jó csapatban küzdhetett. Amikor Ámosz prófétát elkergeti Bétel királyi szentélyének papja, hogy ne hívja az Úr kemény szavával az izraelitákat megtérésre, elmondja, hogy ő nem a saját boldogsága reményében mondja el a kemény szavakat, hanem igazi csapatjátékosként a többiekért, a csapatért küzd, hogy az északi zsidó királyság nyerjen, és a nagyhatalmak árnyékában túléljen, mert az Isten Szavát követi.

Jézus is csapatjátékosként küldi tanítványait a környező falvakba. “Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit,” (Mk 6,8) legyenek védtelenek, legyenek kiszolgáltatottak, hogy egyedül azzal törődjenek, aki küldte őket, valamint azokkal, akikhez küldetésük van. Azért küldi őket kettesével, hogy egymás iránti szeretetük hitelessé tegye, amit mondanak. “Arról ismerjenek meg benneteket, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35) Pál apostol ennek a tanítványi létnek a boldogságát fogalmazza meg az efezusiaknak és nekünk: a Szentlélek “a foglalója… annak, hogy teljesen megváltva [Krisztuséi vagyunk] az Isten fölségének dicsőségére.” (Ef 1,14)

Játszottam már olyan gyerekekkel számháborút, akik nem tudtak csapatjátékosként küzdeni, inkább csak futottak egymás elől. Mondhatom, unalmas volt! Krisztus követése épp ennek az ellenkezője: csupa öröm, remegő izgalom, kockázat és győzelem.

“Hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Itt vagyok, engem küldj!” (Iz 6,8)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.